Közfoglalkoztatottak álláshoz jutásának támogatása

Tisztelt Közfoglalkoztató!

 

Az 1139/2016-os kormányhatározat kapcsán már többször jeleztük, hogy kormányzati cél a közfoglalkoztatottak visszavezetése a nyílt munkaerőpiacra, amelynek megvalósításához kérnénk az Önök támogatását.

 

Tudjuk, hogy ez nem egyszerű feladat. Ezért az önállóan elhelyezkedő közfoglalkoztatott ügyfelekről is fontos lenne, hogy tudomásunk legyen. Önök megküldik minden esetben a közfoglalkoztatási jogviszony megszűnéséről szóló dokumentumot, de számunkra fontos információ hiányzik ebből, mégpedig az, hogy az ügyfél felmondása a munkaviszony létesítése miatt történt-e. (ez vonatkozik természetesen a közös megegyezésre is)

A 2018. évi közfoglalkoztatási program első szakaszának végéhez közeledve szeretnénk felhívni figyelmüket újra a VEKOP 8.1.1. „Út a munkaerőpiacra” című kiemelt programra, melynek egyik kiemelt célcsoportja a 30 napnál nem régebben kilépő „volt” közfoglalkoztatott álláskeresők, akik a versenyszférába visszavezethetők.

A közfoglalkoztatásból kilépő ügyfelet foglalkoztató munkáltató meghatározott ideig bér és járulék támogatást igényelhet:

 

„bérköltség támogatás legfeljebb 8+4 havi 70% vagy bérköltség támogatás legfeljebb 8+4 havi 100%” mértékben

 

A támogatás folyósítási időtartama legfeljebb 8 hónap lehet, további 4 hónapos támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség mellett.

 

Kérnénk, hogy tájékoztassa a lehetőségről azon vállalkozókat, illetve cégeket, akik az Önöknél lévő közfoglalkoztatottakat kívánják felvenni. Amennyiben Önök szeretnének munkaviszonyban foglalkoztatni jelenlegi közfoglalkoztatottat a programmal kapcsolatban felmerülő kérdéseivel forduljanak hozzánk bizalommal.

 

FONTOS! Tájékoztatom, hogy támogatás visszamenőleg nem igényelhető.

 

Amennyiben konkrét kérelmet szeretnének benyújtani, kérjük, hogy előzetesen a következő adatokat a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés érdekében legyenek szívesek megküldeni:

 

  • Cégnév:
  • Székhely:
  • Adószám:
  • Jelenlegi létszám:
  • 12 havi statisztikai állományi létszám:
  • 6 havi statisztikai állományi létszám:
  • Főtevékenység:
  • Tervezett munkavégzés helye:
  • a foglalkoztatni kívánt személy NEVÉT, SZÜLETÉSI IDEJÉT, LAKCÍMÉT
  • milyen TÁMOGATÁSI FORMÁT szeretne igényelni?
  • MIKORTÓL szeretné igényelni a támogatást?
  • Milyen munkakörben szeretné foglalkoztatni?
  • Tervezett bruttó munkabér összege?
  • Teljes vagy részmunkaidős foglalkoztatással kívánja felvenni?
  • Határozott vagy határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatná?

 

Mellékelten csatoljuk a program munkáltatók részére szóló tájékoztatóját.

 

 

 

Tisztelettel:

 

Szabó Zsuzsanna

osztályvezető nevében és megbízásából