Széchenyi 2020

A gépkocsifeltörések elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Mindig zárják be a gépjármű ajtaját, még akkor is, ha csak rövid időre távolodnak el a járműtől! A gépjármű lezárása a zárt udvarban, illetve garázsban történő tárolás esetén is szükséges.
  • Mindig ellenőrizzék az ajtók nyithatóságát! Előfordulhat, hogy a lezártnak hitt gépkocsi ajtók nyitva maradnak, mert a zárak nem megfelelően működnek, illetve a központi zár nem jól funkcionál.
  • Használjanak a gépjárműbe épített riasztóberendezést, illetve a jármű parkolását követően helyezzék élesített állapotba azt.
  • A kivilágítatlan, kisebb gyalogos- és járműforgalmú vagy elhagyatott területen hagyott járművek gyakrabban válnak bűnözők célpontjává. Javasoljuk, hogy parkolóhelyük megválasztásánál vegyék figyelembe a következőket:
  • A gépjárművet lehetőség szerint tárolják zárható garázsban, vagy válasszanak őrzött parkolóhelyet. – Amennyiben a jármű közterületen parkol, válasszanak jól megvilágított, nagyobb forgalmú területet.
  • Az esetleges autófeltörés kockázatát nagyban csökkentheti a területet rögzítő térfigyelő kamera.
  • Ne hagyjanak értéket gépkocsijukban, az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
  • Üres táskát sem szabad a kocsiban hagyni, hiszen a tolvaj csak a jármű feltörése után veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit. A gépkocsi feltörése a bosszúságon túl jelentős anyagi kárt is jelent.
  • Személyes iratait és a jármű okmányait soha ne tartsák a személygépkocsiban! Ezek megszerzése további visszaélésekre adnak lehetőséget.

Amennyiben a bűncselekmény már megtörtént, a helyszínen található nyomok megőrzése érdekében, ne nyúljanak semmihez és értesítsék a rendőrséget!

Feljelentéssel, bejelentéssel, panasszal kapcsolatban információt olvashat a http://www.police.hu/ugyintezes/beadvanytetel oldalon.

Share This